Jaraguá do Sul-i Magyar Egyesület
Az Egyesületet (eredeti nevén: Associação Húngara de Jaraguá do Sul)
1996-ban azzal a céllal alapították, hogy a helyi magyar szokásokat, tradíciókat segítsen megőrizni illetve feléleszteni.Tevékenységének fókuszában a történelmi és kulturális örökség, valamint a műemlékek, templomok, és írásos emlékek megőrzése áll. Mindezt néptánccal egészítették ki, hogy a XIX. sz. folyamán ideérkezett magyarság öröksége fenntarthatóvá válhasson. Az egyesület tagjai több kisebb csoport megalakulását is segítették, ilyen például az Édesanyák Klubja, de sok rendezvény lebonyolítása is a nevükhöz köthető, például a Magyar Levesek Estéje, Magyar Ételek, Etnikumok Fesztiválja, valamint a Strudel Fesztivál.
A strudel a magyar származású telepesek tipikus étele volt, így a jaraguái magyar konyha hagyományos részét képezi, olyannyira, hogy 2007-ben Jaraguá do Sul a “Strudel Fővárosa” címet is elnyerte. Ez a felismerés hozzájárult ahhoz, hogy a helyi konyhaművészet fontossá és támogatottá váljon, az Associacao Húngara pedig igyekszik ezt a hagyományt is életben tartani.
A helyi önkormányzat támogatásával 1995-ben megalakult Dunántúl Táncegyüttest a hagyományok felélesztése iránti igény hívta életre. A “Dunántúl” nevet azért választották, mert ez volt az első tájegység, melynek táncaival foglalkoztak. Az első két évben a sao paulói Pántlika Táncegyüttes tagjai segítették a csoportot, gyakran éjszakába nyúló próbákon tanították a lépéseket és koreográfiákat.Az együttes megalakulásától fogva nagy hatással volt a közösség életére, hiszen felélesztette a már kissé feledésbe merült magyar hagyományokat. A színes ruhák, a zene, a hangulat könnyen megnyerte a közönség szívét, így a nézők azóta is nagy lelkesedéssel fogadják a produkciókat. A Dunántúl Táncegyüttes a magyar hagyományok egyetlen képviselője Santa Catarina államban, és 2005-ben, a Joinville-i Táncfesztiválon közönségdíjasat kapott. Az új táncok tanulása közben felélesztették a kapcsolatot az anyaországgal is, így két alkalommal is jártak Magyarországon. Emellett a csoport negyedik éve részt vesz a Dél-Amerikai Magyar Néptánc Találkozón, amelyet minden második évben, váltakozva Argentína, Brazília vagy Uruguay valamelyik közösségében rendeznek.
Jelenleg a felnőtt csoport mellett egy gyermekcsoport is működik.
Az Egyesület által elindított folyamatok a magyarországi tudományos élet (néprajz, kulturális antropológia, történelem) érdeklődését is felkeltették. Az a mód, ahogy a magyar hagyományok és szokások egy dél-amerikai közösségben megjelennek, mindenképpen érdekes kutatási terep. A helyi Magyar Kolónia és a Dunántúl Néptánccsoport tevékenységéről dokumentumfilm is készült, ezt követően a közösség élete több egyetemi diplomamunka és disszertáció anyagában is megjelent. Elsőként Dr. Boglár Lajos antropológus írt és rövidfilmet is készített rólunk („Magyar Világ Brazíliában” illetve „Búvó patak felszínre tör”).
Minden egyes esemény, közös rendezvény, táncos fellépés bizonyítja, hogy a Jaraguá do Sul-i magyar közösség tagjai elkötelezetten arra törekednek, hogy tudásukat, szokásaikat, örökségüket a fiatalabb generáció számára is megőrizzék és továbbadják.