Petőfi Kulturális Egyesület

György Márton (2016)
György Márton (2016)
Sárosi Anna (2017)
Sárosi Anna (2017)
Bence Kata Ágnes (2018)
Bence Kata Ágnes (2018)

Florida állam nyugati partján, a Sarasota megyei Venice város szívében található egy „Kis Magyarország". Ez egy gyönyörű, öt holdas területen, 1993-ban épült szép ház, amely magyaros motívumokban és magyar színekben pompázik. A terület bejáratánál, a Hungarian Christian Society tábla mellett, két kedves szóval invitáljuk vendégeinket: „Isten Hozott!"  A ház előkertjében egy márványból készült 56-os Emlékmű áll, amely első látásra sokaknak könnyeket csal szemébe. Amint belépünk a mi „Kis Magyarországunkba", a terem nagysága elkápráztató, és a színpad hátterére festett, magyaros viseletben pompázó fiatalok boldogsága lenyűgöző. Ha pedig végignézzük a falakon levő magyar festményeket, Wass Albert idézetet, alapító tagjaink családfáját és a színpadon büszkélkedő magyar zászlót, cserkészeink csapatzászlaját, egyértelmű, hogy hazaérkeztünk. Mindez a szépség a környéken élő, azonban szívükben örökké magyar társaink adományaiból és kemény kétkezi munkájából jött létre.

Mint ahogy talán a fenti leírásból is kiderül, célunk, hogy magyarságunkat és hagyományainkat megőrizzük, ápoljuk, és hogy nyelvünket, kultúránkat gyermekeinknek és a következő generációknak továbbadjuk. Ennek érdekében igyekszünk változatos, több korosztálynak való programot ajánlani.

Házunkban minden vasárnap istentiszteletet tartunk, havonta egyszer egy nagyobb misét, melyet egy 3 fogásos magyaros ebéd követ. Más alkalmakkor a Nyitott Biblia Magyar Gyülekezet találkozik egy rövidebb istentiszteletre, amely természetesen mindenki számára nyitott. Idősebb barátaink a Baráti Körben találkoznak kéthetente egy hétköznap délután. Versekkel megünneplik a születésnapokat, házassági évfordulókat, elfogyasztanak egy finom ebedet, majd kulturális foglalkozásokra, kézimunkára vagy akár társasjátékra is lehetőség van. Már negyedik éve működik a 9. sz. Jámbor Lajos Cserkészcsapat, amely 2015 augusztusa óta Florida egyetlen cserkeszcsapata. A csapat szépen növekszik, a gyerekek jól fejlődnek cserkészismeretek terén és heti összejövetelen gyakorolják a magyar nyelvet is.

Ezeken kívül rendszeresen tartunk vacsorával egybekötött táncos esteket, amelyeken rendszeresen Magyarországról érkezett színművészek, zenekarok és más vendégek is fellépnek. Egyéb kulturális programjaink mellett természetesen büszkén megemlékezünk a hagyományos magyar ünnepekről is.

Szeretnénk, ha a Hungarian Christian Society (Magyar Keresztény Egyesület) otthonát a környékbeli magyarok, családjaik és leszármazottaik is büszkén otthonuknak tekintenék.

Honlapunk címe: www.petoficlubfl.com

Facebook oldalaink:"Hungarian Christian Society" és "9 sz. Jambor Lajos Cserkeszcsapat - Sarasota, FL"