Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége, Regős Néptáncegyüttes (Emese Asociación Cultural)

Bárdos Zsuzsanna (2016)
Bárdos Zsuzsanna (2016)
Virág Zsombor Attila (2017)
Virág Zsombor Attila (2017)
Nagy Éva Lívia (2018)
Nagy Éva Lívia (2018)
Papp András (2018)
Papp András (2018)
Knapecz Kata (2020)
Knapecz Kata (2020)
Tóth András (2020)
Tóth András (2020)

A magyar néptánc mozgalom 1956-ban alakult meg az argentin fővárosban, Buenos Airesben. A mozgalom első tagjai az akkori magyar cserkészek, bevándorlók és gyermekeik voltak, akik 1958-ban „REGÖS Néptáncegyüttes” néven hivatalos tánccsoportot alakítottak. Az együttes a kezdetektől fogva, folyamatosan igyekszik ápolni a magyar kultúrát, otthona az argentínai magyarság legnagyobb intézményében, a Hungária Egyesület épületében található. 

A Regös együttes jelenleg 22 fiatal (16-25 éves) táncosból áll, akik egy-két argentin kivételével mind magyar származásúak.

A második, a Tilinkó gyermek tánccsoport, amelyben 11 gyerek táncol, és akik a Regös együttes utánpótlását jelentik.

A harmadik, új csoport a 2007-ben alakult, 20-22 fős felnőtt „Oleander” asszonycsoport. Tagjai közül többen az 50-es 60-as években Regös táncosok voltak.

2006 második felében Chaco provinciában, Buenos Airestől 900 km-re, megalakult a „Liliom” magyar néptánc gyermekcsoport. Roglich Naty, Regös táncos kéthavonta hozzájuk utazik, hogy vezesse és irányítsa őket.

A Regös Néptáncegyüttes azzal a céllal alakult, hogy a bevándorló magyarok és utódaik számára kulturális és tanulóeszköz legyen, és segítsen magyarságuk fenntartásában. Az együttes a táncot, éneket és néprajztudást mindig is fontosnak tartotta, hiszen ez által lehet megismerni a magyar kultúrát, a múltat és a hagyományaikat. Autentikus magyar néptáncot terjeszt a fiatalok körében, tánctáborokat szervez, fesztiválokon, vidéki utazásokon, és egyéb rendezvényeken vesz részt. Jelenlegi célunk, hogy ösztönözzük a harmadik és negyedik generációs magyar fiatalokat, hogy továbbra is működhessen városunkban magyar néptáncegyüttes, hűen az anyaországhoz és a magyar kultúrához.