Szent István napja Barilochéban

Így ünnepelt a magyar közösség

A helyi Szent István Iskolában került sor az augusztusi ünnepségre. Minden közösségből érkeztek tagok, hogy jelenlétükkel megtiszteljék a magyar közösséget. Először felsorakoztak a zászlóvivők, majd meghallgattuk a magyar és az argentín himnuszt. Ezután Szent Istvánról hallhattunk egy rövid ismertetőt, majd további köszöntőbeszédek hangzottak el. Majd magyar néptáncelőadás vette kezdetét, végül a napot egy kiadós ebéddel zártuk. A menüből nem hiányozhatott a körözött, a pörkölt és a pálinka sem.