A népmese napja Montrealban

"Mosoly mindenki lelkére"

/ Bankó Anna /
banko.anna képe

Már tizenharmadik éve annak, hogy a Magyar Olvasótársaság kezdeményezésének köszönhetően, minden év szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján, megünnepeljük a népmese napját.

Bár Magyarországtól földrajzilag igen messze vannak a Kanadában, Montrealban élő magyarok, de itt sem feledkeznek meg a magyarságukról, arról, hogy a fontos, jeles napokat ők is megünnepeljék, megelevenítsék. A Montreali Magyar Iskola szervezésében került sor a népmese napjának megvalósítására, melynek a Montreali Ifjúsági Ház adott otthont.

A népmese napja alkalmából nem csak a gyermekek, de a felnőttek egy része is szívesen vett részt. A program elejét egy beszélgetéssel kezdték, melynek témája a mese és a népmese közti különbségek, szereplők, történetek felidézése volt. Ezt követően 3 népmesét - A sót, A szállást kérő rókát, valamint Az égig érő paszulyt – nézték meg. A rövid mese felelevenítése után a gyermekeket tízóraival látták vendégül.

A program folytatásában különböző kézműves dolgokat készíthettek a gyerekek: só-liszt gyurmát, fakanál bábot, kakast, illetve falevél alakú papírra rajzolhattak a meséből. A gyermekek által készített rajzokat egy fára ragasztották fel, melyből így kialakítottak egy „mesefát”. A program végén a meséből választott képek alapján, puzzle játékot játszhattak.

Remek alkalom volt arra, hogy kicsiket, és nagyokat, gyerekeket és felnőtteket összehozzanak egy jókedvű, alkotó nap eltöltésére. Hiszen a meséknek nemcsak közösségépítő, szókincsbővítő és figyelemfejlesztő hatása van, de a gyermek személyiségének fejlődésében is jelentős szerepet játszik. Ezenkívül pedig úgy gondolom, a hagyományaink megőrzéséhez szorosan hozzátartozik a népmesék ismerete is, hiszen azok megismerésével is értéket adunk át a fiatalabb generációnak.

Kakas készítésePuzzle játék a népmesébőlA gyermekek munkáiA gyermekek munkáiJáték mese utánMese-emlék rajzolásaA gyermekek munkáiMesefaJáték mese utánFakanál báb készítéseGyurmázásFakanál báb készítéseMesenézésGyurmázásAz elkészült fakanál bábok